23. 2006. május 8.

 

A hét kérdése

A Turfba írtam az ötödik napra

Kapható lóversennyel kapcsolatos kiadványok

Színe java

 

 

 

A hét kérdése:

Érdemes Magyarországon lótenyésztéssel, pontosabban telivér tenyésztéssel foglalkozni? Lesz még egy év múlva is lóverseny?

Lehet, hogy a mai Kun Bélák veteményes kertet csinálnak a pályákból?

 

Az első kérdéssel kapcsolatban az a véleményem, hogy minden értelmes emberi tevékenységet érdemes gyakorolni. Az EU-ban a lóra nincs kvóta. Az olyan gazdaságilag jobb helyzetben lévő országokban, - amelyek állítólag irigylik az itteni "jó" létet - az emberek imádják és sokan birtokolják a lovat. Tőlünk délre - például Görögországban - a tenyésztés és versenyló tartás feltételei nem jók. Az Angliában született telivérek nem jól bírják az éghajlatot, a nálunk nevelt telivér számukra alkalmasabb. A két világháború között innen szívesen vásároltak. De Románia, Szerbia, Ciprus, Horvátország, Szlovénia, Bosznia is potenciális kereskedelmi partner. Szlovákia, Ausztria, talán még Svájc is szintén. Persze kellene ezzel valakinek rendszeresen foglalkozni.

Véleményem szerint jelenleg érdemes telivér anyakancát tartani, de csak keveset és jót. Az, hogy mi a jó, az egy más kérdés. Erről már többször kifejtettem a véleményem, most ezt nem ismétlem. Minden kancatartónak mindent tudnia kell a kancájáról, lehet hogy egy csillogó gyémánt birtokosa, lehet, hogy lova csak a hátasló kategóriát üti meg. Nem szabadna magyar Hármas Korona nyerő mént kiherélni, vagy olyan kancát, mint Meerdünung kézről-kézre adni. Ma már negyedik hazai tulajdonos kezén van. Ha pedig már nem alkalmas csikó nevelésre, el kell altatni, és nem hitegetni egy tenyésztésben járatlant. Mercédesz nevű lánya nagy érték, már tenyésztésben kellene állnia. Úgy gondolom, hogy egy több lábon álló gazdaságnak érdemes lovat tartani.

 

A Turfba írtam az ötödik napra

 

ERRE MÉG JEREMY SEM VOLT KÉPES!

 

mondta Farkas Ferenc az idei Hazai díjának lefutása után. Örülök, hogy Hajba Ferenc barátom számára ilyen jó lovat választhattam! Ilyen idő - 1:36,7 - alatt 1600 métert lefutni csak nagyon jó ló képes.

A verseny után az egyik szemünk sírt, a másik nevetett. Mindenkit lelkesített a nagyszerű kanca teljesítménye, de lehangoló volt látni a magyar ménesekben nevelt lovak futásait

A pej Crimsont (magyarul Karmazsin) választott csikó korában 30.000, jerling korában 44.000 Guineasért kínálták.

 

    Crimson (IRE) pej kanca

 

Versenyeredménye:

 

 

start

I.

táv

hely

Pf/Ft

GH.

2é.

8

0

0

1

Pf 1.524

timform.63

3é.

2

1

1600

1

491.000

 

2-3é.

10

1

1600

2

491.000

 

 

 

 

 

 

I.Hazafi díj (1000 Gns).

 

A pedigrén a harmadik remow-ban kétszer van jelen Northern Dancer és egyszer Mr.Prospector. Nagyon érdekes lesz a születő csikó pedigréje, ha Crimson-t majd Satin Stone fedezi. (2x lesz benne benne Mr.Prospector, 4x Northern Dancer és 6x Native Dancer!) E nevek szinte garantálják, hogy a kanca az értékes importok egyike. Ez még akkor is így volna, ha a ló nem volna jó versenyló.

Apját Fasliyev-et 120 timeformra minősítették. Harold Harris tenyésztette. A pej csődört egy keenlandi jerling árverésen 450.000 $-ért vásárolták meg jelenlegi tulajdonosai Mr. M. Tabor és Mrs J. Magnier.  Azt, hogy Fasliyev jó vétel volt bizonyítja, egyetlen versenyében sem tudták legyőzni: 5 startjából 5x volt első 1000 és 1200 méteres versenyekben. (Phoenix Park St. IRE-Gr1, Prix Morny FR-Gr1, Coventry St. GB-Gr3, Marble Hill St. IRE-LR). 239.389 font volt az összes nyereménye. Kétéves korában Európa sampion. Jelenleg a Coolmore fedezőménje, de korábban Ausztráliában is fedezett.

2005 év végéig ivadékai 238 versenyt nyertek 3.142.860 font értékben. Legjobb csikói köuül is kiemelkedik CARRY ON KATIE (USA) (Woodman kancából) Cheveley Park Stakes IRE-Gr1; CHINEUR (FR) (Sharpo kancából) King's Stand Stakes GB-Gr2; MUCH FASTER (IRE) (Zafonic kancából) Prix Robert Papin FR-Gr2; COURS DE LA REINE (IRE) (Law Society kancából) Prix du Calvados FR-Gr3; KINGS POINT (IRE) (Unfuwain kancából) Weatherbys Superlative Stakes GB-Gr3; RUSSIAN VALOUR (IRE) (Septieme Ciel kancából) Norfolk Stakes GB-Gr3.

Crimson anyja Fey Lady kétéves korában csak egyszer, de akkor helyre futott.

Crimson anyai testvérei közül eddig csak egy nyert versenyt.

-Loughlorien (IRE) h (99-Lake Coniston)

GB 20.958 Pf > 2-5é.50-4-8 I.rövidtávon.

-Mucha Fe (IRE) k (00-Sri Pekan)

ITY 935 € > 3é.3-0-1.

-Ardasnails (IRE) h (02-Spectrum

GB > 2-3é.5-0-0.

A 2. anya Lady Pavlova 1975-ben született. Több jó helyezés után ment ménesbe, ahol 12 csikót ellett, amelyek közül 6 nyert versenyt. Egyikük Baba Karam (84-Persian Bold) három ország versenypályáin jeleskedett: 2-6 évesen 23 versenyben startolt, 6 futását győzelemmel fejezte be. Többek között első volt az írországi Gr3-as Royal Whip Stakes-ben és második az ír kétéves nagydíjban, a Gr1-es National Stakesben. Ezután Amerikába repült, ahol további öt első helyet és nagyon értékes helyezéseket ért el (II.Hollywood Invit. Handicap Gd1, 300.000 $; III.Del Mar Invitational Handicap Gd2, 300.000 $; Louisiana Downs Handicap Gd3, 200.000 $. Hét éves korában hozták vissza Írországba, jelenleg német ménesben áll, 760 €-ért fedez. A német fedeztetési engedélyt úgy kapta meg, hogy annak ellenére, hogy német pályán nem futott, a legjobb formáját  GAG 97 kg-ra becsülték.

Nem kívánok az Olvasó türelmével visszaélni, ezért a többi nyerő testvér adatait, az átlagosnál kíváncsibb természetűek a „telivér”-ben megtalálhatják.

Az általam nagyon tisztelt Kovács Mihály úrral vitatkoztunk - csak szelíden – a magyar tenyésztés rossz állapotáról. Ő úgy gondolja, a magyar tenyészkanca anyag elavult, szükséges volna minél több import kancát tenyésztésbe hozni. Én ezt vitattam, mert szerintem a fedezőmének vagy öregek, vagy klasszisuk kevés. Bizonyítja ezt, hogy a szintén nem fiatal, hazai tenyésztésű Maszkabál évek óta ivadékai révén eredményes tud lenni. Ha egy kanca egészséges, és nyugodt idegrendszerrel, jó lábakkal áldotta meg a Teremtő, képes klasszis méntől jó csikót elleni. Számtalan hazai és külföldi példa igazolja ezt. A francia genetikus Langlois múlt évi kutatásai is azt bizonyítják, hogy a kancák hatása az utódaikra kisebb, mint eddig gondolták (60.000 telivér anyakanca tenyészeredményeit tették „górcső alá”!). Ugyan Ő a mének sokkal szigorúbb szelekcióját tartja fontosnak. Gyengének vélt kancából sokszor született már klasszis versenyló, de rossz méntől alig-alig.

Crimson sikere arra figyelmeztet, hogy kellenek a jó import kancák, de csak a jók. Azért beállítani egy hibás lábú, dilis kancát, mert import, szerintem vétek. Azért kiselejtezni egy akár már száz éve magyar pályákon folyamatosan sikeres családból egészséges, nyugodt idegrendszerű, jó lábú kancát szintén vétek. Mindenképpen felül kellene vizsgálni a magyar szelekciós módszereket és egyértelmű kritériumok alapján dönteni tenyésztésre mi alkalmas, vagy mi nem. Egy dologra azért érdemes figyelni, hogy a kötelező standard nem kívánatos. A tenyésztőknek meg kell hagyni a mérlegelés lehetőségét. Ha rosszul dönt, ráfizet.

Ezek után nem maradt más, minthogy gratuláljunk Crimson importőreinek a jó választáshoz, és én kívánom, hogy legyen még sok örömük import lovuk, lovaik eredményei láttán.

 

Vesztényi Gábor

 

 Megjelent a "telivér" márciusi száma:

 

tartalom:

 

Dénes P: A telivér mének utóélete

Soltész A. Kapitány

Állatorvosi körzetek

Új fedezőmének Európában

Vesztényi Gábor: Ez is, az is

Vesztényi Gábor: Imi

Godolphin Arabian Derbyk

Hajba Ménes kancaanyaga

Musical Prospect családfa

Musical Prospect család

Anker Alfonz írásai 1.

Versenyszínek története

World Series 2005

Lombhullás, Pikk dáma árverési pedigréi

Német apamén statisztika 2005

Ménes Kállósemjénben

 

Színe-java

 

GER - 2006. május 1.

EFRONI-TROPHY (LR) München 2000m 4é+ € 20.000

1.

FIGHT CLUB  (GER)

(Lavirco-Flaming Song, Darshaan)
tenyésztő: Gestüt Karlshof - tréner A. Trybuhl - lovas N. Richter

2.

SEAMOUNT (GER)

(Sternkonig-Santa Clara, Star Appeal)
tenyésztő:Gestüt Karlshof tréner W. Figge - lovas M. Sautjeau

3.

FRANKLY DANCING (HUN) pm

(Satin Stone-Folklor, Komombo)
tenyésztő: Záhonyi Ábel tréner: Papp István lovas: Kerekes Károly

Bírói ítélet:3, 4

 

GB - 2006. május 7.

1000 GUINEAS Newmarket 8 furlongs 3é k (GB-Gr1) £ 330.000

1SPECIOSA (IRE) pk

(Danehill Dancer-Specifically, Sky Classic)

tenyésztő: Mr & Mrs K Cullen, tréner P. Sly, lovas: M. Fenton

2–CONFIDENTIAL LADY (GB)

(Singspiel-Confidante, Dayjur)

tenyésztő: Cheveley Park Stud, tréner: M. Prescott, lovas: S. Sanders

3–NASHEEJ (USA)

(Swain-El Nafis, Kingmambo)

tenyésztő: D. Henderson (USA), tréner: R. Hannon, lovas: R. Moore

Bírói ítélet:  2 1/2, 1

 

GB - 2006. május 6.

2000 GUINEAS Newmarket 1600m 3é (GB-Gr1) £330000

1–GEORGE WASHINGTON (IRE) pm

(Danehill-Bordighera, Alysheba)

tenyésztő: Lael Stables, tréner: A. O'Brien, lovas: K. Fallon

2–SIR PERCY (GB)

(Mark of Esteem-Percy's Lass, Blakeney)

tenyésztő: Old Suffolk Stud, tréner: M. Tregoning, lovas: M. Dwyer

3–OLIMPIAN ODYSSEY (GB)

(Sadler's Wells-Field of Hope, Selkirk)

tenyésztő: Grundy Bloodstock SRL & George Strawbridge, tréner: B. Hills, lovas: J. Spencer

Bírói ítélet:  2 ½, 1 1/2

 

GER - 2006. május 7.

FRUHJAHRS-PREIS DES BANKHAUS METZLER (GER-Gr3)

Frankfurt 2000 m 3é € 50.000

1–PRINCE FLORI (GER) pm

 (Lando-Princess Liberte, Nebos)

tenyésztő: Heinz A. Wacek, tréner: S. Smrczek, lovas: H. Grewe

2–SOMMERTAG (GER)

(Tiger Hill-Sommernacht, Monsun)

tenyésztő: Gestut Schlenderhan, tréner: P. Schiergen, lovas: T. Hellier

3–SADDEX (IRE)

(Sadler's Wells-Remote Romance, Irish River)

tréner: P. Rau, lovas: T. Mundry

 

USA - 2006. május 6.

KENTUCKY DERBY (USA-Gd1) 2000 m homok 3é

1–BARBARO (USA) pm

(Dynaformer-La Ville Rouge, Carson City)

tenyésztő: Mr & Mrs M. Roy Jackson, tréner: M. Matz, lovas: E. Prado

2–BLUEGRASS CAT (USA)

(Storm Cat-She's a Winner, A P Indy)

tenyésztő: WinStar Farm, tréner: T. Pletcher lovas: R. Dominguez

3–STEPPENWOLFER (USA)

(Aptitude-Wolfer, Wolf Power)

tenyésztő: Nursery Place and Partners, tréner: D. Peitz, lovas: R. Albarado

Bírói ítélet:  6 ½, 2

 

USA - 2006. május 6.

KENTUCKY OAKS (USA-Gd1) 1800m homok 3é k $755.900

1–LEMONS FOREVER (USA) sk

(Lemon Drop Kid-Critikola, Tough Critic)

tenyésztő: Farfellow Farms Limited, tréner: D. Stewart, lovas: M. Guidry

2–ERMINE (USA)

(Exchange Rate-Red Mischief, Thirty Six Red)

tenyésztő: Equirace.com LLC, tréner: R. Werner, lovas: R. Albarado

3–WAIT A WHILE (USA)

(Maria's Mon-Flirtatious, A P Indy)

tenyésztő: W S Farish & W Temple Webber Jr, tréner: T. Pletcher, lovas: G. Gomez

Bírói ítélet:  1 1/2, 1 1/4

 

 

Kapható lóversennyel kapcsolatos kiadványok

Érdeklődni lehet:

Vesztényi Gábornál 3-411-725

Horváth Józsefnél 06-20494-88-25

Többek kérésére közöljük a lóversennyel kapcsolatos, kapható kiadványok listáját és árait.

"telivér" havi lap, 2005.január 1.-2006.március 31. darabonként                             700.-Ft

"telivér" havi lap, 2006.április 1.-2007.márc. 31. közötti időre belföldre+posta        11.500.-Ft

2006. évi ménkatalógus (a  "telivér" januári számában) postaköltséggel                900.-Ft

Magyar Lóverseny és Turf Krónika 1921-1966 (kötve)                                            5000.-Ft

Magyar Lóverseny és Turf Krónika 1967-1977 (kötve)                                            5000.-Ft

Magyar Lóverseny és Turf Krónika 1978-1988 (kötve)                                            6000.-Ft

Magyar Lóverseny és Turf Krónika darabonként 1989, 1990, 1991, 1992,1993       450.-Ft

Telivérek (1943-ig)                                                                                                10.000.-Ft

Mindent tudó Turf-kalendárium 2005                                                                         500.-Ft

Mindent tudó Turf-kalendárium 2006                                                                          800.-Ft

G.Lange: Aga Khan álma (fűzve)                                                                             1.800.-Ft

F.Tesio: A versenyló tenyésztése (fűzve)                                                                  1.400.-Ft

Anker Alfonz: A genetika lóvátétele (fűzve)                                                               1.000.-Ft

Telivér kancacsaládok 1. Amorától-Zahmatováig (fűzve) már a kapunyitón!        2980.-Ft

Illusztrált ménkatalógus CD-n, színes 3-411-725

 

Antikvár példányok:

Szocialista Országok Közös Ménkatalógusa , 1979, 1984                                 db 1000.-Ft

Telivéres külföldi szakfolyóiratok (régebbiek)                                                        db 300.-Ft